Az omladozó épület előtt szürke MIG-ek állnak sorfalat, és légvédelmi rakéták meredeznek az ég felé. Szerencsére felesleges volt az ijedtség: egy amerikai filmstáb itt forgatja a Spectra című sci-fi thrillert, és még az is előfordulhat, hogy Budapesten menekül meg a világ a természetfeletti erőktől.

Vasárnapi motoros túrára indultam, amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve a Budaörsi Repülőtér felé vettem az irányt. Szeretek elidőzni a romosan is különleges műemlék előtt, amely 1937-től 1950-ig az ország egyetlen nemzetközi légikikötője volt. A kormányzó fia, Horthy István avatta fel, de hamar kiderült, hogy kis területével és füves kifutójával nem alkalmas nagy forgalom lebonyolítására, ezért szinte azonnal elkezdték építeni a Ferihegyi repülőteret - ám közbejött a II. világháború.

Végül Rákosi idején csak elkészült az új létesítmény (a sors fintoraként ma Ferihegy I. is üresen, de legalább felújítva áll), Budaörs pedig, miután otthagyta a Malév-előd Maszovlet, mezőgazdasági és sportrepülőtér lett. Ma is szívesen használják a hobbirepülősök, sőt, időnként nívós programokon a szépen restaurált Li-2 is innen emelkedik a levegőbe, de a fogadóépület lehangoló állapotban van.

Most azonban, ahogy közel érek hozzá a vén Yamahával, hatalmas felfordulás fogad a helyszínen: négy vadászgép sorakozik a bejárat előtt, köztük harckocsira szerelt légvédelmi rakéta mered az ég felé, és szalagkorlát veszi körül az egész létesítményt. A Repülőtéri út egy részét és a körforgalmat lezárták, az autók egy gyártelepen kijelölt terelésen, fekvőrendőrök tucatján bukdácsolnak tovább.

Itt meg kell állni pár fotó erejéig. A biztonsági őr elmondja, már elmentek a filmesek és kezdődik a díszletek bontása. Abból pedig a vadászgépeken kívül is akad bőven: az épület tetején homokzsákok és radarlokátorok sorakoznak, az egyik oldalon pedig szögesdrótos erődfalat is felhúztak – persze kartonból, hátulról faállvánnyal megtámasztva. De mit forgattak itt? „Hát a Lazarust, nem tudta?”.

Ezek szerint a munkanév megmaradt, de a film Spectral néven fog mozikba kerülni, az ígéretek szerint 2016. augusztus 12-én. A sci-fi thriller nem tűnik olyan szuperprodukciónak, mint a szintén nálunk forgatott Die Hard V., legismertebb szereplőinek neve hallatán (Emily Mortimer, James Badge Dale) sem csődülnek a rajongók autogramot kérni. Csak annyit tehet tudni a filmről, hogy ügynökök küzdenek benne természetfeletti erőkkel, amelyek átvették az uralmat egy európai nagyváros felett.

A Honvédelem rövid tudósítása szerint Budaörs egy amerikai katonai bázis lesz a filmben (a kapcsolódó galériához kattintson ide), míg másik apokaliptikussá alakított forgatási helyszínen, a Flórián téren az Index tudósítója járt. Kérésünkre Trautmann Balázs haditechnkai szakértő segített a repülők azonosításában: egy MIG-21 MF vagy bisz együléses vadászbombázó, két MIG-21 UM Fishbed kétüléses kiképző-oktató vadászgép és egy MIG-23 MF Flogger sorakozott fel a téren.

Amellett, hogy átfestették őket, a MIG-21-esk orrát is átalakították a szakértő szerint, és lefedték a légbeömlő csatornákat. A vadászrepülők szomszédságában álló lánctalpas szörny nem más, mint az SA-6 (2K12M KUB) kis hatótávolságú légvédelmi rakétarendszer indítójárműve, mellette egy pedig olyan járgány szerénykedik, mit inkább képzelnék Ötvös Csöpi filmbe, mint amerikai sci-fibe: egy Lada 1200-as, korhű rendőrautóvá átalakítva. Aztán beugrik, láttam már ezt a Retropartyzánok kiállításon.

Kismartoni András